Üdvözlök mindenkit! Gyermekkorom óta érdekelnek a rejtélyes dolgok, a természetfeletti jelenségek, a paranormális témák. Ide csak az kerül fel AMIKNEK ÉN JÁRTAM UTÁNA. Legalábbis megpróbáltam a legjobban. Akár személyesen eljutni a helyszínre, akár levelezéseken keresztül több információhoz jutni az esetekről.

2014. május 15., csütörtök

George Adamski levelezései

Sikerült megszereznem pár levelezését Georgenak, így ezért teszem közzé a blogon.

George Adamski (1891-1965) az 50-es évek kontaktái közül is a legelső, akik azt állították, hogy kapcsolatba kerültek földönkívüliekkel és beszélgetésbe elegyedtek velük. Hihetetlen ugye? Akkoriban fantasztikus hírnek számított ez a történet és Adamski 1953-ban írt egy könyvet is tapasztalatairól, ami bestseller lett és világ körüli turnéra is hívták. Nagy szerencsémre sikerült egy magyar antikváriusnál vásárolnom egy kötetet a könyvből, méghozzá az első kiadást. A borító apró hibáján kívül semmi baja a könyvnek.. egy 61 éves könyvről van szó! Kitudja hogyan került oda..máshol nem kapható, csak külföldön. Magyarul sosem jelent meg, rövidebb fordítások találhatóak az interneten.


Nagyon nagy vonalakban fogok írni a történetről és Adamskiról. Akit komolyabban érdekel az egész és a fotói is, annak ott a Google.
Röviden a történetről: Adamski a kaliforniai Palomar Gardenben vásárolt egy telket és letelepedett. Érdekelte a csillagászat és a keleti filozófia is. Vásárolt egy teleszkópot amivel kémlelheti az eget és az 1940-es évek végén kezdte lefotózni az égbolti anomáliákat a Hold körül. Ezek után jöttek az ufó észlelései - mint sokan másoknál ebben a korban - és sikerült is lencsevégre kapnia őket. 1952 november 30.-án egyfajta sugallatra kis csapatával elindult a kaliforniai sivatagba, ahol végül egy óriási szivar alakú űrhajót láttak az égbolton lebegni. Mindezek után ebből jött ki egy "kicsi" csészealj tárgy, ami a sivatagban párszáz méterre szállt le tőlük. Adamski odament, míg barátai a távolból figyeltek, s kilépett a járműből egy teljesen emberinek kinézetű férfi idegen, akit Orthonnak hívtak. Testhezálló egybe ruhát viselt, bőre hófehér volt, haja hosszú szőke. Először kézjelekkel, majd telepátiával kommunikáltak egymással. Orthon elmondta Adamskinak, hogy a Vénuszról érkezett és már egy ideje figyelik a Földet, de szomorúan látják, hogy mit művelnek az emberek. Különböző veszélyekre hívta fel a figyelmet pl. az atombombára, a nukleáris háborúkra, a környezetszennyezésre. Ezután elbúcsúztak egymástól és az idegen megígérte, hogy majd később felkeresik...
Ami meg is történt. Adamski ezután még számtalan fényképet és videót is készített. A férfinak filozófiai tudást adtak át, felvitték az űrhajóra, megmutatták a berendezéseket, sőt a világűrbe is felrepültek, megnézték a Holdat.
Az idegenek megkérték, hogy tartson előadásokat arról, amit tőlük tanult, mert nyilvánosan nem szállhatnak le mindaddig, amíg az emberek nem változtatnak viselkedésükön és tetteiken.

Egyébként azért kezdett el érdekelni annyira ez a dolog, mert Adamski egy kicsit hasonlít a papámra:D

Adamski képeit és videót mára már a legtöbben olcsó hamisítványnak tartják, amit különböző tárgyak összetákolásából készített el vagy fotó összevágásokból. Maga a történet sem felelhet meg minden szempontból a valóságnak. De mégis van aki máig úgy gondolja, hogy volt igazság az egészben.
Érdeklődtek utána a kormányok, sőt még az akkori angol királynő is személyes találkára hívta.

Nézzük mik azok amik hamissá tehetik a történetet:
- a Vénuszon nincs élet, más a nyomása, a légköre és tűzforró
- egyes fotók és videók tényleg nagyon hamisnak tűnnek
- Adamski azt mondta, hogy a Hold túlsó oldalán mezők, fenyvesek, hófödte hegyek is vannak. Jelenlegi tudásunk szerint ez nem igaz
- Orthon társai, akik különböző naprendszer béli égitestekről származtak, szintén nem létezhetnek akkor, mert azokon sincs élet jelenlegi tudásunk szerint

Amik gyanússá és akár részben igazzá is tehetik a történetet:
- rengetek Hold anomálisa van továbbra is
(Már Adamski korában sem bíztak meg a NASA-ban, akkoriban is képretusálással gyanúsítgatták őket.)
- a vénusziak érdekes módon ugyanúgy néznek ki, mint az árja faj leírása
- a vénusziak korong alakú űrhajója úgy néz ki, mint egy náci haunebu gépezet, ami állítólag csak tervrajzokon valósult meg
- a vénusziak azt mondták, hogy nem a felszínen, hanem a felszín alatt élnek városaikban
- A Vénuszról a '70-es évekig a szondák teljesen más felszíni körülmények adatait küldték, szinte teljesen ellentéteseket. Ez is érdekes momentum.
- szőke humán kinézetű idegeneket rengetegen számoltak be a későbbiekben is, Adamskitól függetlenül, őt nem ismerve. Túl sok az ilyen történet, ahoz hogy mind hoax legyen
- szivar alakú UFO-kat a későbbiekben is észleltek, olykor katonák és pilóták ezt fényképpel is igazolták
- hologramokról, 3D-s képernyőkről is beszámol George, amiket csak most kezdünk gyártani
- A könyvében arról számol be, hogy “milliónyi szentjánosbogár világított körülöttük” amikor kivitték az űrbe, aztán rá több mint 10 évvel, 1962-ben John Glenn űrhajós megkerülte a Földet és azt mondta, hogy a sok apró dolog amit csillagnak nézett valójában sárgásbarna fény, olyanok mint a szentjánosbogarak a sötétben. Kiderült hogy ezek apró csillámporok, amiket a fény visszaver…ezt honnan tudhatta Adamski? A különbség kettejük között, hogy Adamski tudatlansága lévén ezeket mesterségesnek vélte, nem pedig természetesnek.

Érvek és ellenérveket lehetne még ütköztetni. Fontos megjegyezni, hogyha átélünk valamit, mindig szubjektíven kezeljük a dolgokat és úgy is értelmezzük őket. Valószínűleg ez történt Adamski papival is. Talán valamit félreértelmezett, másként látott vagy hozzá is tett a dolgokhoz. Ennyi évtized elmúltával nem lehet kideríteni. Pont ezért szerettem volna megszerezni a levelezéseit valahogyan, hátha abból kiderül valami konkrétabb dolog, amit nem lehet interneten olvasni vagy a könyveiben.
Egyébként csak arról van három féle verzió az interneten, hogy Adamski mit is dolgozott a Palomar hegyen! Természetesen én már kiderítettem, melyik igaz belőle, de most képzeljük el, hogy akkor mennyi minden lehet még téves információ, pedig ennek még semmi köze az UFO ügyeihez!
Hogy a felvételei hamisak-e azt nem tudom, de lehet ha átélnék ilyet és nem lenne róla bizonyítékom, talán bele esnék abba a hibába, hogy készítek 1-2 hamis felvételt, mert úgy hitelesebb vagyok. Ezzel nem azt mondom, hogy jó dolog, csak szörnyű lehet belegondolni, hogy látunk egy olyan eseményt, ami megváltoztatja addigi világképünket és nem szerzünk róla bizonyítékot.

Kutakodás közben véletlenül megakadt a szemem egy svéd UFO kutató szervezeten, azaz az AFU-n (Archives for UFO Research) és a fotóik között láttam meg igazán ritka, neten nem fellelhető ufó anyagokat. Gondoltam próba szerencse, írok nekik. Megtaláltam az elnökét, Hakan Blomqvistet, akivel nagy nehezen sikerült levelezésbe elegyednem és kissé késői válaszokkal elküldte nekem Adamski levelezéseinek egy részét. Nem tudom, hogy nekik csak ennyi van-e meg vagy sem, de ez is PDF dokumentumban legalább 132 oldalt tett ki és ez legalább 100 levél bescannelve. Minden bizonnyal ez nem az összes - tekintve a több, mint 10 aktív évet, amikor Adamski ezekkel foglalkozott.



Sajnos nem sok minden derül ki a levelekből a történet és az érzelmek szempontjából. Nagy részük hivatalos levél a könyv terjesztésével vagy a turnéval kapcsolatban, a különböző kapcsolatok kialakítása. A saját személyes dolgairól nincs ezekben írva, csupa általánossággal van tele.

Egy 1963-as levél például ezt írja:

"Kedves Edith Nicolaisen:
Köszönöm március 24-án írt kedves levelét. Ebben a pillanatban nem tudok önnek semmit sem ígérni, mivel az időbeosztásom Dániában készült.
Nos, a részesedést tekintve az a helyes, ha Desmond Leslienek ír, mivel ő Londonban van, ahol az ezzel kapcsolatos két cég is. Az esetben, ha nincs meg a címe, itt küldöm: 36 South Lodge, Grove End, London N.W.8. England.
Személyesen egyikünk sem tud megállapodni önnel, a megállapodást a fenti cégekkel kell létrehozni.
Írtam Dániába az ön kérését tekintve, tehát majd meglátjuk, hogy fog ez sikerülni.
Üdvözlettel,
George Adamski
"

Adamski volt, hogy politikusokhoz fordult, hogy az UFO ügy komolyan kormány szintre kerüljön.
Egy - talán 1964-ben íródott- levélből ez derül ki: 

"Itt az ideje, hogy ez a 18 éves rejtély tisztázva legyen az államunk által, amely a titok kulcsát tartja kezében. Egy politikus az egy politikus, mindegy hogy republikánus vagy demokrata, és ha egyszer hivatalba választják, akkor hivatalba is akar maradni. És nem fogja megmondani az igazságot, függetlenül milyen fajta igazságról van szó, ha nem biztos abban, hogy emberei visszaválasztják. De abban az esetben meg fogja mondani az igazságot, ha érzi, hogy emberei (választói) támogatják.
Ha nem tud(ott) ennek a témának igazságról, akkor azt követelheti abból az irodából, amely ezért felelős és elmondhatja utána a népnek (mármint az ufok valóságosságát).
Tehát mindazok, akik hisznek lakott bolygókban és, hogy látogatóink vannak onnan, tehát mindezek kell, hogy írjanak az őket reprezentálónak (kongresszusi képviselőnek) és követelni az igazságot.



Idézek most egy régebbi leveléből, ami 1955 január 25.-én íródott:

" Kedves Mr. Nicolaisen,
Csak szeretném megköszönni, hogy írt nekem. Elolvastam és őszintén értékelem minden egyes leveledet, amit nekem küldesz, bár elég nehéz számomra, hogy gyorsan válaszoljak is rájuk, bár szeretném, mert sok más elvárást támasztanak velem és az asszisztensemmel szemben.
Mióta elsőként találkoztam egy emberrel, aki a Vénuszról származott és erről beszámoltam a "Flying Saucers Have Landed" című könyvemben, volt már szerencsém számos más dologhoz is. Találkozók férfiakkal és nőkkel, a nővéri bolygókról: a Szaturnuszról, a Marsról és a Vénuszról. Több, mint 200 órát töltöttem a társaságukban. Megkaptam a kiváltságot, hogy megvizsgáljam a látogatók hajóját és azokon utazhassak, túl a légkörön, ahol személyesen megtudtam figyelni a folyamatos tevékenységet a világűrben. Ráadásul elmondtak egy pár dolgot az életükről, hogy miben különbözik a miénktől, a Földétől. 
Mindezeket próbáltam leírni és megosztani embertársaimnak a következő könyvemben, melynek címe "Inside the Spaceship", amit tavasszal jelentetek meg. Ebben azt hiszem megtaláltam a válaszokat számtalan kérdésre ami felvetült, valamint még sok más dologra is. Biztosan észreveszed, ha megjelenik a könyv. Az érdeklődés és a barátságosság az emberekben a világ bármely pontján megtalálható és ez inkább a legbíztatóbb számomra, míg a személyes jelentések ( itt az UFO-kra gondol) és észlelések, a személyes kontaktusok és egyéb információk felbecsülhetetlen értékűek.
Nincs hely a világon, amit még ne fedeztek volna fel barátaink a másik világból. Ők utaznak a leggyorsabban a világűrben a mechanikus hajóikkal olyan könnyen, biztonságosan és gyorsan, mint ahogy mi mozgunk a földön, vízben és levegőben itt a Földön, a saját repülőgépeinkkel. Az Ő feladatuk a barátság kötés és a segítségnyújtás, persze ha mi is ezt szeretnénk, de nem tudjuk igénybe venni szolgáltatásukat, amíg félünk tőlük.
Tehát üdvözöljük bizalommal és barátsággal őket, ahogy Te és Én üdvözöljük egymást.
Legjobbakat kívánom Önnek minden szempontból és köszönöm, hogy újra írt!
George Adamski"

Adamski annyira sikeres volt, hogy még kurzust is szeretett volna indítani. Hogy ebből lett-e valami végül avagy sem, azt nem tudom, de a kérdőívet szétosztotta minden felé. A kérdéseken látszik, hogy mi is érdekelte őt: a vallás, a hit, a metafizika. Ezek már az UFO esetei előtt is az érdeklődése középpontjában voltak. Érdekességként megmutatnék egy ilyen kérdőívet, ami a következőket tartalmazta:


 "Kvalifikációs kérdőív
Kérjük válaszoljon a következő kérdésekre annyira röviden és célratörően amennyire csak lehetséges.
(Megjegyzés) Ez a kurzus senki vallásával vagy hitével nem fog ütközni, de kiszélesíti azt, és segít felkészülni a világban közelgő változásokra.

Ezen kurzus ára még nem került kidolgozásra, mivel a nyomtatás és munka költségei egyelőre ismeretlenek. A levelező tanfolyam becsült költsége $5.00 per hó, és a kurzus 7-12 hónapig fog tartani. Jegyezze fel a kérdések számait és az ön válaszait egy külön papírra.

1. Tanulmányozta valaha a metafizika különböző irányait, mint például Vallástudomány, az Elme Tudománya, stb, vagy kapcsolódó témaköröket? Amennyiben igen, írja le a tanulmányozott kurzusokat.

2. Hisz a Felsőbb Intelligenciában vagy a Felsőbb Lényben?

3. Hisz abban, hogy a Földünkön kívül más bolygók is lakottak? Amennyiben igen, úgy hiszi, hogy a naprendszerünkön kívül, vagy belül vannak, esetleg mindkettő?

4. Hisz az örök életben?

5. Hisz a lélekvándorlásban?

6. Hisz a lélek reinkarnációjában?

7. Úgy hiszi, hogy a kisebb királyságok, mint például ásvány, rovar, stb., az emberiséget szolgálják?

8. Amikor a természet kellemetlen oldalát látja, úgy érzi Isten hibát vétett?

9. Hiszi, hogy az ember tökéletesként lett megteremtve, vagy úgy gondolja, hogy még mindig a teremtés folyamatában jár?

10. Az ember ember lehet memória nélkül?

11. Egy elme elme lehet az öntudat támogatása nélkül?

12. Az öntudat öntudat lehet az elme támogatása nélkül?

13. Hány "érzékből" áll az elme?

14. Úgy érzi vagy nem úgy érzi, hogy az eredeti "teremtő(vagy kreatív) törvények" lappanganak önben?

15. Úgy hiszi lehetséges önt teljesen megsemmisíteni?

16. Emlékszik bármire előző életeiből?

17. Mi az élet értelme?

18. Magyarázza el a saját szavaival röviden, hogy miért kívánt részt venni ebben a kurzusban. Amennyiben gondolja, adja meg életkorát is, ez segítség lenne.

19. A bejárós, avagy a levelező tanfolyamon kíván részt venni?

20. Amennyiben a bejárós tanfolyamot szeretné, képes anyagilag önellátó lenni? Ez szükséges, mivel magának kell biztosítania a lakhatását, étkezését és az oktatás költségeit.

Ez a tanfolyam megegyezik a bolygóköziek tanulmányaival. Az ő segítségük biztosítja, a földi emberek fejlődése érdekében. Az élet minden fázisát magához öleli, átalakítva a misztériumokat valósággá.
Ez a tanfolyam nem feltétlen készül el év elejéig, de igyekszünk még előbb megjelenni vele, amennyiben lehetséges."

Végezetül megmutatnék egy nem publikált levél részletét, amit Adamski svéd támogatói és barátai írtak meg a hatvanas évek elején.

"Tíz évnyi, itt, a Svédországi Ufo-/New Age tábor részére végzett megfeszített munkát követően az a tapasztalatom, hogy a legnagyobb kárt a repülő csészealjakkal kapcsolatosan nem az ellenzők tábora okozza, hanem maguk az úgynevezett UFO/New Age emberek - lélekfejlődés hiányában - spirituális büszkeségtől vagy intellektuális gőgtöl vezéreltetve, vagy hogy valamiféle személyes kielégüléshez jussanak abból eredően, hogy UFOlógusok!

Szívszorongató, hogy világszerte oly kevés UFOlógus érti meg a tényt, amelyre George Adamski újra s újra rámutatott - nem a megfigyelések a legfontosabbak, hanem a Kozmikus Igazságok, amit az Űr Testvérek akarnak megtanítani nekünk különféle csatornákon, melyek egyike G.A. - és hogy ezeknek a Kozmikus Törvényeknek megfelelően éljük napi életünket.
Úgy látszik az utóbbi tíz évben mindannyian hiábavalóan dolgoztunk.

Azonban itt Svédországban úgy találtuk, hogy az ifjúk elitjének azon táborában akik tudást és csakúgy bölcsességet is keresnek - ez jelenleg egy kisebbség - nagy az érdeklődés a Repülő Csészealjak iránt - csakúgy, mint lakóik és tanításaik iránt - így aztán a P.s(?) munka a felé lett célozva, hogy elérjük a fiatalság ezen részét itt Svédországban - akik később különféle kulcspozíciókat fognak betölteni az országban, és így képesek lesznek befolyásolni különféle ágazatokat - és egy nap egy kisebbség többséggé fog növekedni."

A többi levélben olyanokról is szó volt, hogy mivel a könyv bestseller lett, természetesen rengeteg fordítást élt meg más nyelvekre, de ezekkel is gondok akadtak és félreértésekre került sor, mert bizonyos szavakat nem tudták hogyan fordítsanak át. Kisebb jókívánságok is benne vannak, az előadásaival kapcsolatban és sok sikert kívánnak neki. Természetesen megemlítik még Orthonékat, hogy ők azt szeretnék, hogy mindenki egy családként, testvérekként tekintsen a másikra a Földön, mert ez az őszinte szeretet, ugyanis egy faj az emberiség, így össze kellene tartanunk, ahelyett, hogy egymás ellen lennénk.

S hogy Adamski "szent" volt-e avagy "szélhámos"? Ennyi évtized után lehetetlen megállapítani. Hozzánk hasonlóan, akik ezen a bolygón élünk, talán egy kicsit mind a kettő..